Határtalanul 2023

Határtalanul jól érezték magukat a Szent István Király Általános Iskola hetedik évfolyamos diákjai

 

A Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola 7. osztályos diákjai látogatták meg a Határtalanul pályázati program keretében a Nyugat-Felvidék legszebb tájait. Az öt napos kirándulás nem ígérkezett könnyű programnak, azonban a rengeteg látnivaló és a magyar vonatkozású tájegységek, települések megismerése mindenkit izgalommal és örömmel töltött el.

Már az első nap sok érdekességet tartogatott. A diákok elsőként a dévényi vár aljában található vasfüggöny emlékművet nézték meg, ezek után Pozsony városát vették célba. Ott meglátogatták a várat, melynél sajátos, fordított asztal formájára csodálkoztak rá, gyönyörködtek a várból nyíló kilátásban illetve a szépen helyreállított francia kertjében sétáltak, pihentek. Lehetőség nyílott az Óvárosban is egy tartalmas sétát tenni, melynek során a diákok az egyetlen fennmaradt városkapun, Szent Mihály kapuján hagyták el a történelmi belvárost. A koronázó templomot sem hagyhatták ki.

Pozsony után Szentgyörgy település következett, ahol a középkori város takaros polgárházai, valamint gótikus temploma ragadta meg az ifjúság figyelmét.

Este nagy izgalommal várták a szállásukat: milyen lesz, mit kapnak vacsorára, ki kivel lesz egy szobában. Vendéglátóik igazán finom ételekkel vártak a megfáradt utasokat.

Másnap az első állomás a Hidaskürti Alapiskola és Óvoda volt, ahol a diákok ismerkedhettek a szlovákiai magyar tanulókkal, illetve az ottani iskolarendszerrel. Itt tapasztalhatták meg először, hogy milyen határon túli magyarnak lenni, hogy ami itthon nekik természetes- például az anyanyelv használata, a magyar nyelvű iskola- az a kint élő embereknek nehezen kivívott lehetőség.

Következő helyszínként Nagyszombat és a nagyszombati Egyetem temploma volt terítéken, a település egykor püspöki székhelyként is funkcionált. Ezt követte a Szent Miklós bazilika.

                Ezen a napon sok program volt; még a szomolányi várkastélyba is ellátogatott a csoport, ami egy különlegesen szép angol kerttel rendelkezik. A kastélyt sajnos belülről nem tudták megtekinteni, mivel ebben az időpontban a helyszínen a Szlovák Tudományos Akadémia tartott konferenciát.

Szlovákia legrégebbi városában, Nyitrán a Püspökvárat vették szemügyre, mely a nyitrai püspökség székhelye. 

                A napot az alsóbodoki Esterházy János Emlékmúzeum tárlatával zárták. Itt elhelyezték a magunkkal hozott koszorút a hamvakat magába foglaló sziklabarlangban. A tárlatvezetés meghallgatása és az ismertető film megtekintése során ismét szembesülhettek a diákok azzal, hogy mekkora erő, összefogás kell a határainkon túl élő magyaroknak a történelmükhöz való ragaszkodáshoz.

Pénteken a csejtei várhoz mászhattak fel a gyerekek, melynek úrnője a híres-hírhedt Báthory Erzsébet volt. Sajnos ma már csak a romjai láthatók.

Aznap még a nevezetes Pöstyén fürdővárosba tettek egy kis kitérőt, ahol rengeteg híres ember fordult meg: példának okáért itt kezelték Beethovent, de Napóleon tisztjei is itt pihenték ki fáradalmaikat.

A nap utolsó állomása Zsére volt, ahol a Zsibrice Hagyományőrző Csoport pár tagja szívélyes fogadtatásban részesítette az iskola tanulóit, nevelőit. Menyasszonykérő népdalokkal kedveskedtek, illetve tárlatvezetést tartottak a helyi skanzenben.

A negyedik napon a diákok első helyszíne Nagytapolcsány volt, melynek vára a XIII. századtól őrizte Magyarországot, a XVIII. században pedig Rákóczi Ferenc tulajdonát képezte.

Az aznapi legérdekesebb helyszínnek talán a bajmóci várkastély bizonyult, mely a XI. századtól ékesíti a környéket. A kastély tulajdonosának megtetszett egy fiatal francia hölgy, ezért a híres Pálffy család a XVIII. században átépíttette a Loire folyó melletti kastélyok stílusában. Pálffy híres műgyűjtőként számtalan kép birtokosa lett, ezek páratlan gyűjteménye a mai napig megtekinthető.

A nap utolsó állomása a festői dombok közé ékelődő Körmöcbánya volt. Ezen az estén a település mellet, egy zarándokszálláson pihenhették ki a diákok aznapi fáradalmaikat.

Az utolsó, ötödik napon természetesen nem hagyták ki Selmecbányát sem. A Leányvvárba ugyan bemenni nem tudtak, de a dombtetőről csodálhatták meg Selmecbánya festői panorámáját. A város központjában a Felvidék legnagyobb pestisoszlopa mellett sétáltak, majd felkeresték Petőfi Sándor emléktábláját a helyi líceum épületén.

 Selmecbánya után a szentantali kastély volt napirenden, melynek erdőszerű kertje mindenkit elvarázsolt.

Ezekkel a fantasztikus és életre szóló élményekkel térhettek haza a hetedikes diákok, akik már most remélik, hogy egyszer visszatérhetnek ezekre a méltán lenyűgöző helyekre.

Külön köszönik tanáraiknak: Lászlóné Szeghalmi Stella és Szánóczki Szilvia osztályfőnököknek, és Bőszéné Orbán Anita és Váráshelyi Beáta kísérő pedagógusoknak.

     a résztvevők nevében: Kiss Krisztián

     Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola 7. osztályos diákja

 

Határtalanul szakmai beszámoló

  1. Előkészítő óra :
    2023.05.21-22. Intézményünk a hetedik évfolyam két osztályával pályázott, így a fenti két napon 2-2 órában zajlott a kirándulás előkészítése. Ezeken az órákon a diákok kirándulás helyszíneinek földrajzi környezetével, a településeken található látnivalókkal keretében ismerkedtek csoportmunka keretében.
  2. A projekt legfontosabb eredményei tapasztalatai:
    Diákjaink megértették, megtapasztalhatták, hogy ami számunkra anyaországi magyarok számára egyértelmű és természetes- anyanyelvhasználat, kulturális, történelmi hagyományok- az a határainkon túl élők számára nehezen megszerzett lehetőségek.
    Mindemellett felejthetetlen élményekkel, benyomásokkal gazdagodtak.
  3. A Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola 7. osztályos diákjai látogatták meg a Határtalanul pályázati program keretében a Nyugat-Felvidék legszebb tájait. Az öt napos kirándulás nem ígérkezett könnyű programnak, azonban a rengeteg látnivaló és a magyar vonatkozású tájegységek, települések megismerése mindenkit izgalommal és örömmel töltött el.
    Már az első nap sok érdekességet tartogatott. A diákok elsőként a dévényi vár aljában található vasfüggöny emlékművet nézték meg, ezek után Pozsony városát vették célba. Ott meglátogatták a várat, melynél sajátos, fordított asztal formájára csodálkoztak rá, gyönyörködtek a várból nyíló kilátásban illetve a szépen helyreállított francia kertjében sétáltak, pihentek. Lehetőség nyílott az Óvárosban is egy tartalmas sétát tenni, melynek során a diákok az egyetlen fennmaradt városkapun, Szent Mihály kapuján hagyták el a történelmi belvárost. A koronázó templomot sem hagyhatták ki.
    Pozsony után Szentgyörgy település következett, ahol a középkori város takaros polgárházai, valamint gótikus temploma ragadta meg az ifjúság figyelmét.
    Este nagy izgalommal várták a szállásukat: milyen lesz, mit kapnak vacsorára, ki kivel lesz egy szobában. Vendéglátóik igazán finom ételekkel vártak a megfáradt utasokat.
    Másnap az első állomás a Hidaskürti Alapiskola és Óvoda volt, ahol a diákok ismerkedhettek a szlovákiai magyar tanulókkal, illetve az ottani iskolarendszerrel. Itt tapasztalhatták meg először, hogy milyen határon túli magyarnak lenni, hogy ami itthon nekik természetes- például az anyanyelv használata, a magyar nyelvű iskola- az a kint élő embereknek nehezen kivívott lehetőség.
    Következő helyszínként Nagyszombat és a nagyszombati Egyetem temploma volt terítéken, a település egykor püspöki székhelyként is funkcionált. Ezt követte a Szent Miklós bazilika.
    Ezen a napon sok program volt; még a szomolányi várkastélyba is ellátogatott a csoport, ami egy különlegesen szép angol kerttel rendelkezik. A kastélyt sajnos belülről nem tudták megtekinteni, mivel ebben az időpontban a helyszínen a Szlovák Tudományos Akadémia tartott konferenciát.
    Szlovákia legrégebbi városában, Nyitrán a Püspökvárat vették szemügyre, mely a nyitrai püspökség székhelye.
    A napot az alsóbodoki Esterházy János Emlékmúzeum tárlatával zárták. Itt elhelyezték a magunkkal hozott koszorút a hamvakat magába foglaló sziklabarlangban. A tárlatvezetés meghallgatása és az ismertető film megtekintése során ismét szembesülhettek a diákok azzal, hogy mekkora erő, összefogás kell a határainkon túl élő magyaroknak a történelmükhöz való ragaszkodáshoz.
    Pénteken a csejtei várhoz mászhattak fel a gyerekek, melynek úrnője a híres-hírhedt Báthory Erzsébet volt. Sajnos ma már csak a romjai láthatók.
    Aznap még a nevezetes Pöstyén fürdővárosba tettek egy kis kitérőt, ahol rengeteg híres ember fordult meg: példának okáért itt kezelték Beethovent, de Napóleon tisztjei is itt pihenték ki fáradalmaikat.
    A nap utolsó állomása Zsére volt, ahol a Zsibrice Hagyományőrző Csoport pár tagja szívélyes fogadtatásban részesítette az iskola tanulóit, nevelőit. Menyasszonykérő népdalokkal kedveskedtek, illetve tárlatvezetést tartottak a helyi skanzenben.
    A negyedik napon a diákok első helyszíne Nagytapolcsány volt, melynek vára a XIII. századtól őrizte Magyarországot, a XVIII. században pedig Rákóczi Ferenc tulajdonát képezte.
    Az aznapi legérdekesebb helyszínnek talán a bajmóci várkastély bizonyult, mely a XI. századtól ékesíti a környéket. A kastély tulajdonosának megtetszett egy fiatal francia hölgy, ezért a híres Pálffy család a XVIII. században átépíttette a Loire folyó melletti kastélyok stílusában. Pálffy híres műgyűjtőként számtalan kép birtokosa lett, ezek páratlan gyűjteménye a mai napig megtekinthető.
    A nap utolsó állomása a festői dombok közé ékelődő Körmöcbánya volt. Ezen az estén a település mellet, egy zarándokszálláson pihenhették ki a diákok aznapi fáradalmaikat.
    Az utolsó, ötödik napon természetesen nem hagyták ki Selmecbányát sem. A Leányvvárba ugyan bemenni nem tudtak, de a dombtetőről csodálhatták meg Selmecbánya festői panorámáját. A város központjában a Felvidék legnagyobb pestisoszlopa mellett sétáltak, majd felkeresték Petőfi Sándor emléktábláját a helyi líceum épületén.
    Selmecbánya után a szentantali kastély volt napirenden, melynek erdőszerű kertje mindenkit elvarázsolt.
    Ezekkel a fantasztikus és életre szóló élményekkel térhettek haza a hetedikes diákok, akik már most remélik, hogy egyszer visszatérhetnek ezekre a méltán lenyűgöző helyekre.
    Külön köszönik tanáraiknak: Lászlóné Szeghalmi Stella és Szánóczki Szilvia osztályfőnököknek, és Bőszéné Orbán Anita és Váráshelyi Beáta kísérő pedagógusoknak.

a résztvevők nevében: Kiss Krisztián
Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola
7. osztályos diákja

  1. Külhoni csoporttal tervezett közös tevékenységek bemutatása
    A Hidaskürti Általános Iskola látogatása jó lehetőségnek bizonyult arra, hogy a diákjaink megtapasztalhatják a külhoni magyarság lehetőségeit, gondjait. Az iskola vezetése és diákjai vetített, képes bemutatóval, ajándékcsomaggal készültek nekünk, valamint körbe is vezettek minket az intézmény egységeiben. Ezt követően a diákok is ismerkedhettek egymással. Jó hangulatban és abban a reményben búcsúztunk, hogy sikerül majd hosszútávú kapcsolatot kiépítenünk az iskolával.
  2. – Nem vállalt.
  3. Bajmóci várkastély: A kirándulás legvártabb és valóban legizgalmasabb programja volt, a diákoknál tetszését is leginkább ez a program nyerte el.
    Szent Márton székesegyház: A pozsonyi kirándulás meghatározó programeleme volt a koronázó templom megtekintése, ami gótikus stílusú belsejével lenyűgözte a diákokat.
  4. – Témanap bemutatása: A nemzeti összetartozás napjához kapcsolódóan iskolánk bekapcsolódott a Szarka Tamás (Gimes együttes alapítójával) nevével fémjelzett „Kézfogás” kezdeményezésbe, melyben iskolánk valamennyi diákja énekelte az előadó által írt éneket.
    Tanulóink összefoglaló prezentációkat készítettek élményeik alapján, amit majd az iskola nyilvánossága előtt egy szerkesztett előadás keretében, illetve fotókiállítással egybekötve mutatnak be.
  5. Utazási iroda bevonása: Csillagösvény Utazási Iroda, 8000 Székesfehérvár, Pozsonyi út 23.
  6. Szálláshelyek megnevezése, címe:
    1. Pension Gold *** Aniko, Horné Saliby 434, 925 03 Horné Saliby, Szlovákia étkezés
    Diakovce 635, Szlovákia szállás
    2. Pension Gold *** Aniko, Horné Saliby 434, 925 03 Horné Saliby, Szlovákia étkezés
    Diakovce 635, Szlovákia
    3. Pension Gold *** Aniko, Horné Saliby 434, 925 03 Horné Saliby, Szlovákia
    Diakovce 635, Szlovákia
    4. OÁZA SV. FILIPA – Üdülőközpont Lúčky 64, 967 01 Körmöcbánya
  7. Igen
  8. Fakultatív program: –
  9. Nyilvánosság tájékoztatása (a tanulmányi kirándulást népszerűsítő logó csoport: „Határtalanul” logó, és a Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával” logó)
  10. Folyamatban:
    www.szentistvanajka.hu
  11. Az igénybevett jármű szélvédőjére
  12. A tervezett programhoz képest az alábbiakban történt változás:
    1. nap: Fehérkő várának megtekintése: Pozsonyban, illetve Szentgyörgyön eltöltött idő miatt a gyalogtúra már nem fért a programba, a szállásadóink is vártak már minket a vacsorával.
    2. nap: A szomolányi várkastélynak csak az udvarába tudtunk bemenni, mivel éppen konferenciát tartottak.
    5. nap: Selmecbánya: Vasárnap lévén, ezen a napon sajnos nem tudtunk bemenni a Leányvárba, a panorámát ugyan megcsodáltuk onnan, de a városban tettünk nagyobb sétát..