Határtalanul 2019
A Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola 7. évfolyama 2019. május 27-30. között a Határtalanul pályázat keretében négynapos tanulmányi kiránduláson vehetett részt Erdélyben, ahol is olyan településeket, emlékhelyeket látogattak meg, amelyek elsősorban Petőfi Sándorhoz köthetőek vagy a magyar történelem jelesebb eseményeinek helyszínei.
Nem kis esemény volt ez, hiszen iskolánk történetében első alkalommal vettünk részt ezen a pályázaton.
Így már az első nap, a határátlépés után Nagykároly, Erdőd, Majtény, Nagybánya, Koltó nevezetességeivel, Petőfi Sándorhoz és Szendrei Júliához köthető emlékeivel ismerkedtünk.
Másnap utunkat Kolozsvár felé vettük, ahol már több időt eltöltve felkerestük Mátyás király szülőházát, a Szent Mihály székesegyházat és Mátyás király lovasszobrát. Torda történelmi központjában megtekintettük a templomot, ahol elsőként iktatták törvénybe a vallásszabadságot, majd Székelykeresztúron megszállva készültünk a harmadik, ismét programokban bővelkedő napunkra.
Székelykeresztúron ellátogattunk a helyi, Petőfi Sándor Általános Iskolába, ahol rendhagyó irodalom órán vehettünk részt. Diákjaink remekül vizsgáztak az idén elsajátított ismereteikből.
Ugyanitt felkerestük Petőfi körtefáját is, illetve a Molnár István Múzeumot, ahol a helyi néprajzi sajátosságokból kaptunk ízelítőt.
Ezt követte kirándulásunk talán legjobban várt programja, a parajdi sóbánya, aminek méretei diákot és felnőttet egyaránt lenyűgöztek.
A szülőknek, barátoknak, ismerősöknek Korond és Farkaslaka vásáraiból vittünk kerámiát, fafaragást, vagy hímzést. Utóbbi helyen Tamási Áron sírjánál is leróttuk kegyeletünket.
A napot Székelyudvarhely történelmi központjának megtekintésével zártuk.
Hazautazásunk napja is számos élményt tartogatott még.
Fehéregyházán ismét a megemlékezés koszorúját helyeztük el a Petőfi- emlékműnél. Segesváron a középkori német építészet sajátosságait megfigyelve az óratoronyba is felkapaszkodva tekintettünk szét a gyönyörű vidéken.
Megálltunk Nagyenyed Bethlen Gábor alapította híres református kollégiumánál is, és elsétáltunk a diákemlékműhöz is.
Bánffyhunyadon megcsodáltuk Kalotaszeg legnagyobb református templomát, majd a Királyhágó lenyűgöző panorámáját magunk mögött hagyva igyekeztünk haza.
Valamennyi résztvevő egyetértett abban, hogy páratlan élményekben lehetett részünk, amit nem felejtünk.
Köszönet mindezért a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek a pénzügyi háttérért, a Csillagösvény Utazási Irodának az utazás megszervezéséért, valamint az utazásunkat valóban komfortossá tevő Star Guide Kft.-nek:
A Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola 44 diákja és 4 kísérő pedagógusa