Október 4. az állatok világnapja

Immár hagyomány iskolánkban az ÁLLATOK VILÁGNAPJA alkalmából rajzversenyt rendezni a mindenkori 1. osztályosok számára. Ez alkalomból vendég előadót is hívtunk Antal Laura személyében, aki a VAHUR Állatmenhely vezetője. Tanulságos, érdekes és megszívlelendő ismeretekkel gazdagodtak első osztályosaink és még mi felnőttek is.

Ezt követően pedig Rieder András igazgató úr együttműködésével átadtuk a gyermekeknek az emléklapot, valamit mindenki kapott egy rostos üdítőt.

Köszönet az első osztályos tanító néniknek, akik segítségével a gyerekek elkészítették a rajzaikat.

Szalai Lászlóné

szervező