Fekete István születésének 126. évfordulója alkalmából január 26-án az ajkai Jézus Szíve Plébánia adott otthont annak a programnak, amely több órán keresztül, délelőttől késő délutánig az író műveinek felolvasásával kívánt megemlékezni és tisztelegni arról az emberről, aki jelentős összeggel, telekkel és munkával járult hozzá a katolikus templom megépítéséhez. Ő Fekete István író, aki 12 évig élt Ajkán a Nirnsee-birtok főintézőjeként, és akinek kertjében épült fel az ajkai katolikus templom.

A programhoz   5. és 8. osztályos diákokból álló kis csapattal csatlakoztunk. Fekete István klasszikus ifjúsági regényét választottuk, a kicsik és nagyok által egyaránt kedvelt Tüskevárból olvastunk fel egy vicces részletet, majd elhelyeztük a plébánia koszorúját  az író egykori házának helyén álló emléktáblán.

A kezdeményezés nagyon jó, köszönet érte a szervezőknek, reméljük hagyománnyá válik, és jövőre is tudunk csatlakozni a Fekete István műveit kedvelők táborához. A gyerekek jól érezték magukat, a felnőttekből álló hallgatóság pedig tapssal jutalmazta szép, kifejező felolvasásukat.

Tanítványaimnak köszönöm a lelkes közreműködést. Az 5.b osztályból Haász Bettinának, Martinkovics Zoénak, Illés Galinának, Horváth Benedeknek, a 8.b osztályból Hermann Alexának, Preininger Zsombornak, Weisz Kornélnak, Grőber Máténak és  Doma Barnabásnak.

Riederné Fenyvesi Bernadett

magyartanár