2025-26-os tanévben október 18-án pályaorientációs napot tartottunk iskolánkban. Minden tanévben egy teljes napot szánunk arra, hogy az életkori sajátosságoknak és a gyerekek érdeklődési körének megfelelően foglalkozzunk a továbbtanulás, pályaválasztás kérdésével. Ezúttal a Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium diákjai és oktatói hozták közelebb 5. és 6. osztályos diákjaink számára a szakács, a pék-cukrász, a vendégtéri felszolgáló, a kisgyermekgondozó és az egészségügyi ápoló, informatikus valamint a rendész és honvéd kadét szakmákat. 8. osztályos diákjaink megismerkedhettek a középiskolával, bepillantást kaptak annak életébe. 7. és 8. osztályos tanulóink a nap folyamán Molnár Milán segítségével megismerkedhettek a hajózás és az analitika rejtelmeivel, Tavaszi Judit bemutatójában elkalauzolta őket az Ökotoxikológia és a környezettoxikológia világába (az előadás végén kezükbe vehettek különböző egzotikus állatokat mint az agámát, a gekkót a kígyót vagy éppen egy patkányt). Kupi Andrea a szociális munka világát hozta közelebb diákjainknak. Tanulóink az idei évben is változatos programokon vehettek részt . Nagyon köszönjük az élményeket és a beszámolókat a szervezőknek, vendégeknek, kollégáknak!
