Iskolánk 25 diákja Németh Noémi tanárnő vezetésével vett részt a Hangszertár című interaktív előadáson a NLVMKK színháztermében november 12-én délután.
A diákok Hegyi György műsorvezetésével egy jó hangulatú koncert keretében tudhattak meg érdekességeket a mai modern zenekarok hangszereiről, azok kialakulásáról.
Az előadás a dob, a basszusgitár az elektromos gitár, a szintetizátor és a szaxofon, valamint az énekhang tulajdonságait, jellegzetes hangzását mutatta be közel másfél órában, hét nagyszerűen felkészült, fiatal zenész közreműködésével, akik mindannyian a Kőbányai Zenei Stúdió egykori hallgatói voltak.
Az előadást vetített képekkel is színesítették, ahol nagy íróink- költőink képeit montírozták össze egy-egy modern kori hangszerrel és mindegyik kép után elhangzott a kérdés: Vajon azon a hangszeren játszhatott-e a képen látható híresség? Ehhez már némi háttértudásra is szükség volt, így a közönség soraiban főleg a felsőbb évfolyamos diákok és a felnőttek tippeltek magabiztosabban. Hiszen el kellett tudni helyezni az adott költőt a megfelelő évszázadba, és onnan ismét jött a következő kérdés: Az ábrázolt hangszer vajon létezhetett-e abban az időben? Voltak könnyebb és sokakat meglepő megoldások is, így sok-sok új ismerettel gazdagodtak diákjaink a zene és a hangszerek kapcsolatát illetően. Mindegyik hangszerismertetés után következett egy-egy közismert remek dal a zenekar előadásában a magyar könnyűzene nagyjaitól, melyeket tapssal jutalmaztak a diákok. A remek hangulatú előadás után az intézmény aulájában ki is lehetett próbálni a hangszereket, így vált teljessé a zenei élmény a gyerekek számára.
A Petőfi Kulturális Program, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Művelődési Intézet és a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében valósult meg.
Németh Noémi