Intézményünk negyedik alkalommal hirdette meg a Zene világnapjához kapcsolódóan az
Énekel az Iskola elnevezésű programot, melyet október elsején délelőtt rendeztünk meg.

A gyerekek és tanáraik hetek óta közösen készültek erre az alkalomra. Kevéssel 12 óra után az iskola udvarán több mint háromszázan adtuk elő Bárdos Lajos: Szellő zúg című művét az iskola gitár szakköröseinek és énekkarosainak vezetésével, mellyel egyrészt az összetartozás érzését és a közösség megtartó erejét szerettük volna erősíteni, másrészt ezzel az énekkel köszöntöttük azt a három új harangot is, melyek több mint két év után augusztus 25-én kerültek fel a Szent István Király Plébániatemplom tornyába.
Október 1-én a Zene, illetve a Szent Imre, Szent Flórián és Szent Kereszt nevet viselő harangok tiszteletére egyaránt szólt a dal:
„Hallga, hallga, szól a harang, bimm, bamm, bimm ,bamm,
Lelkünk mélyén kel rá visszahang, bimm, bamm, bimm, bamm.”

Németh Noémi szervező