Február 2-ához, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez időjósló népszokás is kötődik: a modern kor embere Gyertyaszentelőt szinte kizárólag ennek kapcsán ismeri. Ezen a napon ugyanis, ha a medve kijön barlangjából és meglátja árnyékát, hátat fordít és visszamegy aludni, tehát hosszú tél várható.

Ehhez kapcsolódva nyílt Mackó kiállítás az intézményünk kis- és  főépületében.

A diákok lelkesen hozták be saját kedvencüket, vagy családtagjaik egy- egy féltve őrzött maciját. A lelkesedés akkora volt- még a magasabb évfolyamoknál is, hogy mindkét épületünk közösségi terének egy jó részét megtöltötték a legkülönbözőbb mackók. Érkeztek egészen minik, de másfél méternél magasabbak is. Fiatalabbak- a mai mesék világát megjelenítők- és több évtizedet megélt, közel 70 éves mackó „urak” is.

Nem csoda, hogy az intézmény mindkét épületében mosolyogva csodálták a diákok a macik népes gyülekezetét,  „mert a maci végül is nem más, mint egy különleges módon becsomagolt szeretet.”

Volt olyan osztály is, ahol az „aprónépek” még barna színű ruhában is jöttek a kiállítás megnyitójának napján.

Reméljük nemcsak az iskola szűkebb közösségét hangolja jobb kedvre a „macisereg”, hanem a gyermekeikért érkező szülőket, rokonokat is.